Nagykapornak a Zalai-dombság középső részén helyezkedik el egy észak-déli völgy keleti felén. A község a 76-os Zalaegerszeget a Balaton térségével összekötő másodrendű főút mentén fekszik. A település sűrűn elérhető autóbusszal Zalaegerszeg és Keszthely felől. Továbbá rendszeresen kötik össze járatok Budapesttel és egyes dunántúli nagyvárosokkal.


Nagykapornak a 11. században települhetett be a Kádár nemzettséggel. Az 1210-es években bencés apátság épült itt. A temploma óriásinak számított, és mivel egyike volt a két Zala megyei hiteles helyeknek (Zalavár mellett), amelyek Nagy Lajos király rendelete után is megmaradtak, nagy jelentőséget kölcsönzött Kapornaknak.

A település első említése 1234-ből való „Copurnak” alakban. A település jelentőségét mutatja, hogy 1335-től kezdve a 16. századig többször volt megyegyűlés színhelye. A 15. századtól nemesi törvényszék is működött Kapornakon. Zala megyében ekkor hasonló intézmény csak Tapolcán volt. A kiváltságai ellenére a mezővárosi jogokat csak 1459-ben szerezte meg. Ekkor sókamara is nyílt a városban, és egyben járási székhely vált belőle.


I. Mátyás király 1465-ben adományozta a települést az apátságnak. A törökök elleni védekezésben szerepe fokozatosan nőtt. 1537-től császári csapatok védték. Az apátság eredeti funkciói eddigre már lényegében nem működtek. Az apátok fényűző világi életet éltek, és szerzetesi fogadalmat se tettek. A törökök előtti utolsó apátot, Mezőlaky Ferencet, aki egyben a zalavári apát címét is birtokolta, 1566-ban iktatták be Kapornakon. 1567-ben azonban a török elpusztította az apátságot, ám annak vagyonát és értékes könyvtárát sikerült átmenteni Zalavárra. Az apát 1568-os halála után bizalmasai végrendeletét meghamisították, maguknak követelve az értékes vagyont. A kárvallott királyi kamara azonban csapatokat indított utánuk, és hosszú harcok után visszaszerezték a kincseket és a várost.

1570-ben az apátságot végvárrá alakították át, és az ezt követő időkben a város lakossága gyorsan fogyott. A város jelentőségét lassan Zalaegerszeg vette át. A vár jelentősége közben fokozódott, 1600-ban sikerrel verték vissza a Kanizsa felől érkező törököket. Majd 1601-ben tovább erősítették a várat. A törökök 1664-ben elfoglalták, és fel is gyújtották a megmaradt települést. A vasvári békét követően azonban ismét magyar kézen volt. Az apátság is újraszerveződött a zalavári apátság felügyelete alatt, és fokozatosan növelte befolyását a várban. A 18. században indult meg a település újratelepülése. Temploma 1735-től működött, és a 16. században nyílt iskolában is újraindult a tanítás. 1736 és 1779 között barokk stílusban újjáépítették az apátsági templomot is, így régi formájából sokat vesztett. 1751-ben önállósult a kapornaki apátság Zalavártól.

A Rákóczi-szabadságharc után a birtokos Kazó család elismerve a jobbágyok költözési jogát nagyban hozzájárult a település növekedéséhez. 1858-ban a jezsuiták is a településre költöztek, és mintagazdaságot kialakítva gazdagították a várost. 1876-ban azonban a közigazgatási reform keretében Nagykapornak mind mezővárosi címét, mind járási székhely jellegét elvesztette, és a pacsai járás községe lett. Mindazonáltal megmaradt jelentőségét mutatja, hogy külön egy fiú- és egy lányiskola működött a városban, évi ötször tartottak országos vásárt, és 1885-ben a kegyesnővérek is lakhelyüknek választották.

Az I. világháború súlyos veszteségekkel járt a lakosságot tekintve. A behívott katonák mintegy harmada maradt a harctereken, továbbá sokan váltak rokkanttá. Bár a vasút már 1865 óta érintette a települést, igazán csak a zalaegerszegi műút 1920-as években történt megépítése és az azon megszerveződő autóbusz-közlekedés kapcsolta be a közlekedésbe a települést. A II. világháború ismét jelentős számú áldozatot követelt, köztük sok zsidó családdal.

1950-ben az ÁVH kegyetlenül felszámolta az itteni szerzetesrendeket. Bár a nagy kiterjedésű földterületük a lakosság kezébe jutott, a korábbi egyházi iskolák egybevonásával és szekularizálásával közel megbénították a korábban jól működő oktatást. Ennek nyomán korábbi körzeti jelentőségét hamar elvesztette a település.

1971-ben általános iskola, 1978-ban óvoda nyílt a községben, de mindazonáltal az elvándorlás nagyban jellemezte és sokan Zalaegerszegre jártak dolgozni. A rendszerváltást követően azonban sok kapornaki vesztette el az állását, így a falu helyzete komolyan romlott. Az 1990-es évek közepétől az új helyi és zalaegerszegi munkahelyek létrejöttével stabilizálódott a helyzet.

A Szentséges Üdvözítőről elnevezett Nagykapornaki bencés apátságot 1150. körül alapította valószínűleg Kador György.
Az első templom fa tempolm lehetett, de már a XII. században felépült a szerzetesek keze munkájával és irányításával a háromhajós román stílusú apátsági templom.
A déli torony belsejében ma is látható a szép román ikerablak.
A török időben az apátság végvár lett. 1664.július 27-én a törökök a várat lerombolták, ekkor éghetett le az apátsági tempom is. De falai, tornyai megmaradtak és a főhajót hamarosan rendbehozták.

A templom egyhajós mai barokk képét 1736-1779 között nyerte el. Szent Kozma és Domján vértanukról elnevezett templom a mai temető helyén állt.
A templom a XIII. században épülhetett szintén román stílusban. XIV. sázadban már plébánia templom volt. Első említett plébánosa Hedrinus 1333-ban. Első patrónusai Misse vagy Miksafalvai Miksa fia Kozma és atyafiságai.
Ez a templom is a törököknek esett áldozatául.

Az itt portyázó török csapatok többször is felégették a települést, köztük 1601. jan.6.án és 1664-ben is. A templom falai megmaradtak, de nem építették újjá, hanem 1778.-ban lebontották. Köveit a mai plébánia házba építették bele. Ez a templom volt Kapornak plébánia temploma. A bencések kezdeti időben lelkipásztorkodtak, azután imádság és munka csendjébe vonultak.
A XIV. világi pap a plébános. Török időben a plébánia megszűnik, csak ferences és jezsuita missziósok tudják a híveket lekileg ellátni.
1720.-1725.-ig Búcsúszentlászló fiókja, 1735.-től önálló ferences plébánia.
1757.-től újra világi pap a plébános.
1911.-ben pedig jezsuiták veszik át a plébánia vezetését.
1950. júliusa óta a veszprémi egyházmegye gondoskodik a plébánia ellátásáról.

A barokk templom hossza: 28,5m, szélessége: 9,5m, magassága: 11m, torony magassága: 32m
A most látható oltárkép Szentséges Üdvőzítőt ábrázolja. Jezsuita Péter Frigyes lelkiigazgató festette 1862-ben.
Főoltár 1884-ben készült. Szentélyben vörösmárvány reneszánsz síremlék látható Semjén Antal apát és tetvére Péter emlékének állítva. /1546/
Keresztelő kut és a szószék 1816 előtti időkből való.
Templom belsjének megújítása 1862-ben történt, renoválás 1882-ben.
Templom mennyezet freskóit 1930-ban Kuczka Mihály újra festette. A hat nagy fali festmény közt van három freskó:
- szentáélyben Krisztus Urunk feltámadása
- hajóban Krisztus Urunk Tábor hegyi színeváltozása
- Mária mennybemenetele
Kórus mennyezetén Szent Ceciliát ábrázoló freskó látható, északi falon Kassai vértanuk, Szent Alfonz jezsuita testvér kapus képe.
Mennyezeten még látható: Szent Ignác, Xav. Szent Ferenc, Szent Anna, Kis Szent Teréz, diadalíven Jézus Szíve és Szüz Szent Imre képei.
2005-ben Dr. Márfi Gyula felszentelte az újra renovált templom I. belsőt.